2011. május 6., péntek

Akkor az elejétől

Kezdjük úgy ahogy mindenki más:

2011. Május 1. Ferihegy (vagy Liszt Ferenc repülőtér?) de a hajam még mindig tart. A könnycsatornák már nehezen bírják szerencsére van velem valaki aki józanul áll a kérdéshez és a check-in után a búcsúzkodást rövidre fogva odalökdös az ellenőrző kapukhoz. Jobb ez így, ezért is örülök hogy nem volt búcsúztató bizottság.

A Ferihegy SkyCourt-ba belépve elámul az ember, már épp kezdi azt hinni európába jutott amikor kiderül hogy a gépe nyilvánvalóan nem onnan indul hiszen miért is menne Lengyelország fővárosába egy ilyen puccos helyről bármi. Pár folyosó és fémlépcső elhagyása után aztán az ember megérkezik oda ahova kell, ahol emberek alszanak a padokon, ahol a szürke falakon kívül csak pár üvegajtó választja el attól hogy kimenjen a buszhoz amivel kiviszik a géphez ami elviszi. Ne is álmodjunk légifolyosóról meg esőtől védett beszállásról, ide ez jut. A buszban már majd 10 perce várunk amikor a pultos kisasszony szól hogy azt az egy embert aki nem jött meg majd a következő körben vigye ki a vezető, már ezért is hálásak vagyunk.


A gép szép és kultúrált még ha kicsit le is van használva, a korai indulásra való tekintettel a felszolgált étel a hüvelykujjamnál nem nagyobb croissant de legalább meleg. Emellé jár egy darab kis dobozos narancslé (osztáykirándulás feeling) és egy kávé vagy tea. Az út eseménytelen és gyors, 50 perc alatt meg is érkezünk és a csomagok kipakolása is megy mint a karikacsapás így 5 perc múlva már kint az esős és hideg Varsóban próbálom elmagyarázni a lengyel taxisnak hogy "Tárgová sztrít szörtisziksz" és persze mutatom is meg azt is mondom hogy "ulicá Tárgová" de a számok nem mennek lengyelül. A lényeg hogy végül megérti.

Mivel elseje itt ünnep ezért egy nagyon gyors városátszelés után már egy romos kapualjban állok és várom hogy a tulaj megjelenjen. Kisvártatva ott is terem és megmutatja az egyes lakást ami kisebb mint az otthoni szobám de legalább van benne galéria. (vigyázat, az oldalon levő képek halszemoptikával készültek, a lakás valójában sokkal kisebb!) Van itt minden ami ideiglenesen kell csak mint kiderül az internettel vannak gondok, a router nem szereti a laptopomat és amint csatlakozok megha a net, a tulajnak is aki kettővel följebb lakik. Kis vándorlás, tanakodás, próbálkozás és megegyezünk hogy másnap beszél valakivel. Még szerencse hogy nálam van az iPad azon van minden ami kell és lehet rajta netezni is úgyhogy egy kis túlélőcsomaggá válik hirtelen.

Egy óra alvás után elindulok felfedezni a környéket, ez utólag nem tűnt jó ötletnek de legalább találtam egy kebabost ahol ettem 2 adag kebabot amivel másnapig kihúztam. Visszafele elmentem kicsit a másik irányba is de gyorsan visszafordultam mert ezen a napon kb. csak a csövesek voltak az utcán vagy olyan emberek akik mikor szembejöttek kiköptek a járdára. Érdekes élmény volt.

Ezután pihengetés filmezés meg olvasás következett estig amikor is megmásztam a galériát és elhelyezkedtem a nem túl tágas fekvőhelyen. Sajnos nem úgy indult az egész ahogyan kellett volna de másnapra tudtam hogy mennem kell dolgozni és még rengeteg dolgot elintézni, lakást keresni, de ezek már egy másik bejegyzés témái.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése