A héten minden nap eljárultam a szentélybe ahol a papnők kiskosztümben fogadják a híveket, leendő híveket és visszatérőket.
Különböző gyóntató pultoknál különböző előjogokhoz juthat az ember, sőt ha igazán kitartó még áldást is elnyerhet. A várakozás természetes, ki ne várna egy ilyen lehetőségre akár órákat, a könyvtári csendben. Mert ugye annak lennie kell, hiszen ez is egy templom vagy mi. Meg van a romantikája annak, ahogy az ember hallgatja a neoncsövek zúgását, és figyeli ahogy más pultoknál kitör a veszekedés mert valaki - aki érzi hogy már nem sok ideje van hátra, hogy meggyónja bűneit - megpróbál befurakodni a sor elejére. Anélkül teszi ezt, hogy a kötelező egy órát végigállná, mondván, ő már végigállta azt egy másik sorban. És mikor végre odajut az ember a papnő elé és elmondja búját-baját akkor a papnő azt mondja: Sajnos az isteni gépezetbe éppen valami hiba csúszott úgyhogy jöjjön vissza néhány óra múlva, lehetőleg akkor amikor már mindenkinek munkaidő van hogy szabadságot is kelljen kivennie emiatt. És akkor az ember lehorgasztott fejjel hazabandukol és újra megpróbálja legközelebb.
És mivel a papnők kiválasztottak mindezt mosolyogva mondják, még akkor is mosolyognak mikor kiderül, hogy egy társuk valami olyat követett el ami a tisztelt halandót örök kárhozatra ítéli, hacsak nem tesznek valamit gyorsan. Hiszen nekik semmibe nem kerül valakit elküldeni, és nekik úgyis van idejük kivárni amíg az isteni gépezet beindul, és persze velük nem fordulhat elő ilyesféle hiba. Ha pedig olyan hívővel találkoznak, aki egy másik országból zarándokolt eme szent helyre, és nem érti a helyi nyelvet, nem ijednek meg ők, csak széttárják karjukat és értetlenül néznek. Majd ha már a halandó távozott, és épp nincs utánpótlás, akkor elő a passziánsz és vecsernyéig azzal kihúzzák.
